Napi evangélium RSS
2017. november 24. – Péntek (Lk 19,45-48)

Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását). ...

@ Horváth István Sándor


0 látogatás,

4 regisztrált felhasználó,

0 nemrég bejelentkezett.

Közösségeink

Ez csak egy példa arra, hogy így is nézhet ki egy Egyházközség közösségeit bemutató oldal.

Földön már új napvilág van.
Dicsőség a magasságban!
Algyal néki ezt kiáltja,
Néma csillag őt imádja.

Énekkarjaink

Felnőtt énekkarunk

nagy hagyományokra tekint vissza, melyet kántorunk, Kántor Károly vezet. Tagjainak többsége már gyerekként is ministrált vagy énekelt ifjúsági vagy gyerek kórusunkban. Jelenleg 18 állandó taggal büszkélkedhetünk.

Próbák: minden pénteken 19 órától.

Ifjúsági énekkarunkat

és a Gyermekkórust Énekes Rozália tanárnő vezeti. Itt szép átfedések vannak: az ifjak közül is többen tagjai a felnőtt kórusnak, és a gyerekek közül is sokan eljárnak az ifjak közé. Így a folyamatos utánpótlás megoldott. A létszám mindig változik, hála Istennek inkább bővül, mint csökken.

A próbák mindig az előző próbán megbeszélt időpontban vannak, alkalmazkodva az iskolai órarendhez, másik kóruspróbákhoz.

Minden énekkarba szeretettel várjuk az új jelentkezőket!

Karitász

Általános segítőszolgálat

A Karitász csoport minden tagja részt vesz havonta történő megbeszéléseinken, ahol Papp József plébánosunk, a csoport vezetője értékeli az elmúlt hónap hasznosságát, és közösen megbeszéljük, hogy Egyházközségünkben és azon túl, kiknek miben lehetünk szolgálatára.

Mindenki vállal valamilyen feladatot, akár kisebb csoportokban, amivel mások hasznára lehetünk.

Természetesen szükség szerint kisebb csoportokban is összegyűlnek tagjaink egy-egy projekt kapcsán.

Fiatalok az idősekért

Ennek a csoportnak a tagjai mind fiatalok (legalább lélekben), fő tevékenységük az Egyházközségünkben élő idősek segítése, akár bevásárlással, gyógyszerek kiváltásával, templomba, orvoshoz, egyéb helyre történő kísérettel vagy akár szállítással, de még tüzelő behordásával és / vagy összehasogatásával is.

Alkalmanként választanak maguk közül vezetőt, de főbb útmutatásokat ők is Papp József atyától kérnek és kapnak.

Többnyire maguk keresik fel a szerintük rászoruló időseket és felajánlják segítségüket, de bármilyen segítségkérésre is gyorsan és hatékonyan reagálnak.

Természetesen a Karitászba is szeretettel várjuk az új jelentkezőket!